Danny Rose a bajnok célkeresztjében

2015. augusztus 04. 09:28:24  nyomtatási kép
A londoni kékek a Tottenham hátvédjét szemelték ki maguknak, akiért 15 millió fontot fizetnének.

Sky Sport információi szerint, a Chelsea lemondott az Augsburg tehetséges balhátvédje, Baba Rahman szerződtetéséről, ugyanis a klub, és a játékos is húzza az időt, ezt pedig megelégelték az angolok. Jose Mourinho viszont egy balhátvédet mindenképpen igazolna, és meg is találta a következő kiszemeltet, aki nem más, mint Danny Rose. A Tottenham hátvédje remek idényt produkált, hiszen 28 bajnokin kapott lehetőséget, amiken három gólt szerzett. A 25 éves játékost már az angol válogatottba is behívták, de a debütálására egyelőre még várnia kell. Rose 2007 óta áll a sarkantyúsok alkalmazásában, de többször kölcsönadták az évek során, így játszott a Sunderlandnél, a Watfordnál, és a Bristiolnál is. Az elmúlt két idényben vált a londoniak alapemberévé, de úgy tűnik, városon belül válthat csapatot a nyáron.

A brit portál úgy tudja, hogy a Chelsea első körben 15 millió fontot kínál a Tottenhamnek az angol hátvéd játékjogáért cserébe.

Forrás: rangado.hu
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Európai góllövőlista
        játékoscsapatM  G
      • C. ImmobileLazio18  20
      • E. CavaniPSG20  20
      • H. KaneTottenham22  20
      • M. IcardiInter20  18
      • Mohamed SalahLiverpool22  18
      • L. MessiBarcelona19  17
      • R. FalcaoMonaco17  16
      • S. AgüeroMan City19  16
      • NeymarPSG15  15
      • R. LewandowskiBayern München17  15
      részletes lista
      Lapok a topligákban
      • játékoscsapat  
      • B. ZuculiniVerona6  3
      • RecioMálaga9  1
      • Jordi AmatBetis5  2
      • F. MagnanelliSassuolo8  1
      • TriguerosVillarreal8  1
      • Sergio RamosReal Madrid4  2
      • P. GouanoAmiens4  2
      • Luiz GustavoMarseille7  1
      • A. PoliBologna7  1
      • L. DeauxGuingamp7  1
      részletes lista
      MTI hírfelhasználó

      Bonus Faktor
      bilance.hu/
      moorestephens.co.hu